A család szó hallatán mindenkiben élmények, történetek, érzések egész sora kel életre; saját tapasztalatai – pozitív vagy negatív –, mások elmondásaiból összerakott képek, irodalmi olvasmányaink vagy filmek örömteli, megható, megrázó jelenetei. A család mindenki számára jelent valamit: valami nehezen megfogalmazható többletet vagy éppen hiányt. A hétköznapi gondolkodás is tudja értelmezni: férfi és nő kapcsolata, a hozzájuk tartozó gyerekek, egy háztartásban élő vérségi kötelékkel egybefonódó emberek közössége, akiket a vérségi leszármazás mellett jó esetben szeretet fűz össze. Vannak családok – szerencsére nem kevesen –, amelyeknek fészek-melege, összetartó ereje élete végéig elkíséri a családtagokat. De vannak olyan családok is, amelyek legfeljebb jogi értelemben tekinthetők családnak, mert elemi kötelességeiket sem képesek ellátni.
Ugyanakkor mindnyájan tapasztaljuk, hogy a családok működésében alapvető változások következtek be, hogy a társadalom mozgásai következtében komoly átrendeződés ment végbe a családok funkcióiban, sőt jelentékeny működési zavar figyelhető meg a fejlett világ szinte minden területén. Ezekre a válságjelekre építve – különösen a publicisztika, de nem ritkán a tudományos közvélemény is – a családot elavult intézménynek minősíti, amely a kialakult új helyzetben már nem képes ellátni azokat a feladatokat, amelyeket a történelem során eddig megoldott. Ezért szükségesnek látszik röviden áttekinteni a család kialakulását, fejlődésének főbb állomásait, történeti típusait, hogy e folyamatba beágyazva elemezhessük a mai családok működését, zavarait, hogy reális képet alkothassunk a családok mai helyzetéről, problémáikról, e problémák forrásairól, kezelési módjaikról, tehát a család, mint társadalmi kis csoport jövőjéről.
Kategória |
Családterápia, mediáció |
Méret |
B5 |
Oldalszám |
186 |
Borító |
kartonált |
ISBN |
315 978 000 143 5 |