A társadalmat összetartó erők vizsgálata különösen fontos az átalakuló közép-kelet-európai régióban, amelyben igen különböző értékrendek érvényesülnek egymás mellett. A mesterséges, diktatórikus módszerekkel fenntartott álságos kollektivizmus sokak szemében lejáratta a közösségiséget. Igen sokan úgy gondolják, hogy a szabad verseny érvényesülése szükségtelenné teszi az emberi kapcsolatok hálóját, hiszen a társadalmat a közösségi kényszerekből kiszabaduló, az érdekeiket szabadon érvényesítő egyének alkotják. A szélsőséges individualizmus világjelenségével szemben egyre többen ismerik fel azonban a világ vezető közgazdászai, politológusai, szociológusai közül is, hogy az emberi közösségeknek, a kapcsolati hálónak és az ezekben felhalmozódó bizalomnak, kölcsönösségnek mással nem pótolható gazdasági és társadalmi jelentősége van. George Akerlof 2001-ben a közgazdasági Nobel-díjat azért kapta meg, mert olyan fogalmak jelentőségét ismerte fel a gazdasági fejlődés alapjaként, mint az azonosságtudat, közös normák és értékek. A közgazdasági megfontolásokon túl azonban még nagyobb jelentősége van annak a felismerésnek, hogy egy ország lakóinak életminőségét, testi-lelki egészségi állapotát az emberi kapcsolatok minősége, az emberek közötti bizalom és kölcsönösség igen jelentősen befolyásolja. A fenti meggondolások alapján vált a társadalmi tőke fogalma az utóbbi évtizedekben a szociológiai, közgazdasági irodalom egyik központi fogalmává. Az alapvető elméleti háttér az a megállapítás, hogy a bizalmon és együttműködésen alapuló emberi kapcsolatok hálózata jelentős társadalmi erőforrás. Társadalmi tőkének hívjuk azokat a közösségi kereteket, amelyek biztosítják egy közösség tagjainak kölcsönös bizalmon alapuló együttműködését, egyben a közösség, illetve társadalom fennmaradását. Egyértelmű igen szoros kétirányú kapcsolat mutatható ki a társadalmi tőke és az egészségi állapot, élettartam, életminőség mutatói között. A jelen könyv célja, hogy országos reprezentatív felmérések segítségével vizsgálja a társadalmi tőke legfontosabb mutatóinak alakulását a magyar társadalomban 1988. és 2002. között, elsősorban az egészségi állapottal összefüggésben. A társadalmi tőke meghatározásának négy fő megközelítése van, az antropológiai, a szociológiai, a közgazdasági és a politológiai. Az antropológiai megközelítés alapja az a megállapítás, hogy az együttműködés, közösségiség, bizalom az ember alapvető szükséglete. A korábbi évszázadok, sőt évezredek során ez az igény nem kérdőjeleződött meg, a közösség alapvetően meghatározta az ember életkereteit. Az utóbbi három évszázad során ez a rendkívül szoros közösségi kötődés, társadalmi háló alapvetően megváltozott az urbanizáció, az ipari fejlődés, a mélyreható társadalmi átalakulás következményeként.