Párbeszéd a szkizofréniáról című kötetünk koncepcióját tekintve Párbeszéd sorozatunkba illeszkedik, de sok tekintetben el is tér az előző két kötettől (Párbeszéd a diabéteszről, Párbeszéd a daganatos megbetegedésekről).
Azoknál mind a betegeket, mind a hozzátartozókat, illetve az őket gyógyító-támogató szakembereket (és a betegek tágabb környezetét) akartuk megszólítani – párbeszédet kezdeményezve közöttük –, ebben a kötetben pedig elsősorban azok előtt akarunk kitárni egy ajtót, akik eddig csak keveset tudtak arról, milyen is ez a világ – a szkizofrénia világa – belülről.
Tizenhárom interjút tárunk az olvasó elé, melyek közül három szakorvosokkal készült, a többi szkizofrén betegekkel, illetve a betegek hozzátartozóival. Különösen izgalmas az a három páros interjú, amelyekben mind a beteg, mind a legközelebbi családtagjuk megszólal: ez lehetőséget teremt arra, hogy ugyanazt a történetet több perspektívából is megismerjük, és közvetlenül megtapasztalhassuk, hogyan küzd meg a betegséggel a beteg és a vele élő hozzátartozó.
Az interjúkat helyenként reflexiók szakítják meg, amelyekkel pszichiáter, pszichológus és jogász szakértőink segítenek egy-egy interjúrészlet értelmezésében, árnyalásában
| Kategória |
Pszichiátria |
| Méret |
B5 |
| Oldalszám |
298 |
| Borító |
kartonált |
| ISBN |
978 615 544 339 8 |