Reményekkel telve és bizakodással ajánljuk minden érdeklődő figyelmébe a svájci szerzőpáros könyvét, Öngyilkossági kísérlet utáni rövid intervenciós program (Attempted Suicide Short Intervention Program, ASSIP) címmel. Azért esett erre a könyvre a választásunk, mert az öngyilkosságot egy végső kétségbeesésben elkövetett cselekedetként értelmezi, amely nem pusztán depresszió vagy más pszichiátriai betegség következménye, hanem segélykiáltás. Ezt a segélykiáltást nem elegendő kizárólag gyógyszerrel kezelni, hiszen rendszerint valamilyen egzisztenciális válsághelyzetben következik be, amikor a személy kilátástalannak és megoldhatatlannak éli meg az élethelyzetét. A könyv célja éppen ennek a beszűkült látásmódnak a feloldása, valamint a lelki fájdalom, a kudarc és a reménytelenség csökkentése.

Az öngyilkosság megelőzése nem csupán orvosi kérdés, hanem az egész társadalom és minden egyes személy közös felelőssége. Ez különösen igaz olyan kultúrákban, mint a magyar és a japán, ahol a múltban az öngyilkosságot elfogadó, sőt időnként heroizáló módon értelmezték: egyes történelmi korszakokban bátor, becsületet védő cselekedetként tekintettek rá. A média még ma is hajlamos arra, hogy az öngyilkosságot bátor tettként mutassa be. Talán nem véletlen, hogy az 1980-as években mind Japán, mind Magyarország az öngyilkossági statisztikák élmezőnyébe tartozott: hazánkban az éves öngyilkossági ráta 1984-ben 46/100.000 fő volt. A hazai szuicidológiai kutatásban számos kutatás folyt, hogyan lehetne csökkenteni ezt a szomorú statisztikát?

A szuicid prevenció első és legfontosabb lépése a depresszió felismerése és kezelése már a háziorvosi szolgálatban, mivel itt jelenik meg a legtöbb depressziós személy: ezt Rihmer Zoltán világhírű hazai szuicidológus professzor mind a svéd Gotland szigeten, mint Kiskunhalason végzett kutatásaival bebizonyította. 2024-re a hazai szuicid ráta fokozatosan 17/100.000 főre (vagyis cca. 63 százalékkal) csökkent, miközben a gyógyszeresen kezelt depressziós betegek száma 12-szeresére nőtt. Ez világviszonylatban is hatalmas javulás, nagyszerű eredmény, amiben a felmérések szerint meghatározó szerepe van a depressziók jobb felismerésének és hatékonyabb kezelésének. A depresszió, a reménytelenség vagy a negatív gondolkodási minták tehát a módosítható kockázati tényezők közé tartoznak, szemben a (magyar vagy japán) kultúrával, a nemzethez tartozásssal, ami nem módosítható kockázati tényező.

Ugyanakkor az ismételt öngyilkossági kísérletek száma továbbra is magas maradt hazánkban, ahogy ez Fekete Sándor és Osváth Péter pécsi szuicidológusok kutatásaiból kiderült. Közismert tény, hogy az öngyilkossági veszélyeztetettség egyik legfontosabb kockázati tényezője a korábbi szuicid kísérlet. Ennek megelőzésére szükség van gyorsan kitölthető kockázatbecslő kérdőívekre, valamint a gyógyszeres kezelés mellett pszichoterápiára is. Ezt a célt szolgálja a Reménytelenség Skála, amely a szuicid veszélyeztetettség legfontosabb pszichés háttere, a depressziós negatív jövőkép, a kilátástalanság és a reménytelenség felmérésére szolgál és amelyet 1996-ban Aaron Beck engedélyével néhai Kopp Mária segítségével adaptáltunk, a Beck-féle Hopelessness Scale alapján. A Reménytelenség Skálát klinikai szakpszichológusok egész generációja sajátította el hazánkban, majd mind a családorvosi hálózatban, mind a Lelki Elsősegély Telefonszolgálatokban elkezdték használni.

A gyors állapotfelmérést hatékony, az öngyilkossági veszélyeztetettség kockázati tényezőire irányuló pszichológiai intervenciónak, jó esetben pszichoterápiának kell követnie. A problémamegoldó tréning épp ilyen célzott intervenció, amelynek hatékonyságát a szuicid prevencióban szintén vizsgálatok sora igazolja s amelyet szintén bevezettünk a hazai pszichoterápiás ellátásba. Hiába vannak azonban hatékony intervenciók, ha a páciensek csak ritkán veszik igénybe őket.

Épp ez a felismerés vezette a svájci szerzőpárost a könyvben leírt négy-üléses rövid intervenciós program kidolgozásához, ami pszichoterápiára való felkészítésként is szolgálhat. Ennek lényege, hogy az öngyilkossági kísérletet követően átbeszéljük a személlyel azt a folyamatot, aminek végén ilyen végzetes lépésre szánta el magát. Utána értő figyelemmel és empátiásan megpróbáljuk közösen átgondolni, hogyan lehetne adaptívabban, kevésbé katasztrofizáló módon viszonyulni az élethelyzetéhez, mindenkor fenntartva a realitáshoz való viszonyt és az elköteleződést az Élet mellett.

Ezt a hiánypótló, kiváló gyakorlati kézikönyvet azzal a reménnyel indítjuk útjára, hogy nem csak pszichológusok, orvosok és hallgatóknak szolgál segítségül az öngyilkosság megelőzésében, hanem mindenkinek, aki felelősséget érez embertársa szenvedéséért. Mert aki időt nyer, életet nyer.

Dr. Perczel-Forintos Dóra