Az elmúlt 10 év során a neuropszichiátria önálló diszciplínává alakult. Amíg a két nagy szakma, a neurológia és pszichiátria együttműködése hosszú időn keresztül gyakorolt sajátos módjára, a közös vezetés alatt álló "ideg-elme osztályokon" az idő mára túlhaladt, ez a forma és fogalom az együttműködés új szakaszát nyitotta meg. Kézikönyvek foglalkoznak manapság a tárgykörrel, melyeknek taglalása jellegzetesen hármas. A magatartás és zavarai neurobiológiai hátterének áttekintését a neurológiai betegségek pszichiátriai és a pszichiátriai betegségek neurológiai aspektusainak a tárgyalása követi. Jeles vezető pszichiáterek és neurológusok vetik fel a közösen művelt "klinikai idegtudomány" szükségességét, az Európai Unió komoly formában foglalkozik a ráképzett jellegű szakvizsga megszerzésének a lehetőségével. De vajon tényleg önálló diszciplínáról van-e szó? Ehhez nélkülözhetetlennek tűnne azoknak a kórképeknek a megnevezése, amelyek ehhez, és csak ehhez, az orvosi területhez tartoznak. Ilyen kórkép azonban nincs. A neuropszichiátria sokkal inkább egy sajátos szemlélet, megközelítési mód. "Szlogenszerűen" ezt talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy korszerű neurológiai diagnosztikát ötvöz pszichiátriai aspektusú rehabilitációval, terápiával. A jelenlegi könyv fő célkitűzése az, hogy ezeket a lehetőségeket "kedvcsinálóként" felvillantsa. A történeti gyökerek és alapfogalmak bemutatása után a mai hazai gyakorlat kereteit vázoljuk fel a jövő lehetséges irányának javaslatával (Tariska és Füredi).