Évente átlagosan 25 csecsemőgyilkosságra derül fény. Ezek kivétel nélkül mind eltitkolt terhességek következményei. A titkolt terhesség lényege, hogy az állapotos nő környezete előtt, és gyakran saját maga előtt is, tagadja azt a tényt, gyermeket vár. Ennek sokféle pszichikai következménye lehet, akár az is, hogy a hasa kevésbé nő meg, a terhesség külső jegyei kevésbé láthatóak. Kevésbé, de nem egyáltalán. A 25 várandós nő titkolt, tagadott állapota felett nap mint nap szemet huny 20 együtt élő partner, 47 szülő, 72 közel vagy együtt élő rokon, 59 munkatárs, 132 szomszéd és közeli ismerős, 25 postás, 40 boltos, 30 védőnő, orvos, egészségügyi vagy szociális dolgozó. A 25, születése után magára hagyott, megölt gyerek érkezését észrevehette volna 425 ember, és elég lett volna, ha közülük csak néhányan tudják, mit kell ilyenkor tenni. Az a javaslat, hogy minél több kórház előtt legyen olyan inkubátor, ahol az anyák név nélkül otthagyhatják gyermekeiket, illetve hogy lehetőségük legyen az anonim szülésre, kétségtelenül kifejezi a jó szándékot, mely szeretné elérni, hogy ne történhessenek meg ezek az esetek. Ugyanakkor ezek a módszerek nem azt üzenik, hogy figyeljünk egymásra, és segítsünk a bajban levőknek, hanem azt, hogy csukja be a szemét a 425-ön túl további 10 millió ember. És ez nem lehet érdeke sem a társadalomnak, sem az így érdemi segítség nélkül maradó anyáknak, sem a gyerekeknek, akiknek ebben az országban törvény adta joguk, hogy megismerhetik származásukat, vér szerinti családjukat, és valamilyen módon kapcsolatot tarthatnak velük akkor is, ha nem ott nevelkednek. Az anonim gyerekeket - törvénysértő módon - örökre megfosztják ettől a jogtól. És nem arról van szó, hogy ne lenne más megoldás.