„Szükségünk van a fantáziára!
Egy új világképet kell kialakítanunk”
Richard P. Feynman

A végtelenről szóló elemzéseink megalkotásakor mindig úgy tűnt, hogy a teljes végtelenre érvényesek, de mivel - számunkra, azaz véges struktúra számára - nem létezik olyan fogalom, hogy egész végtelen, ugyancsak egész határtalan sem, ezért ezek egy adott struktúra részbeni végtelenségére vagy e felé tartására vonatkoznak, vagyis, mindig a határtalannak egy "részére". Végeredményben az ember számára ez adja meg a saját (környezeti) végtelenről alkotott, és ismét csak relatív fogalmát, értelmezését. Minden, amit kijelentettünk a végtelennel, határtalannal kapcsolatban, annak a végtelenben és határtalanban igaz az ellenkezője is, és ott még határtalan más olyan fogalom létezik (ill. nem létezik), mely számunkra nem is létezik, ill. nem is lesz elérhető.

Ha mindig arra gondolnánk, hogy amit kijelentünk, logikailag levezetünk, relatív (még ha esetleg a körülményben nem is, de a végtelen felé haladás folyamán igen), valójában sohasem tudnánk a Természetről, környezetünkről felfogást alkotni, azt megismerni.

Az ember, a maga módján, a lehető legnagyobb mértékben képes felfogni, megérteni a végtelennek azt a részét, amelyben, mint egyik körülményben létezik, ennek fogalmát és lényegét, az anyag lényegét és célját (strukturális létét). Egyedül a végtelen lehetőség sémába tartozó, véletlenszerűen végbemenő végtelen (mely ezáltal nem ciklusos), a diff. miatt, a minőség végtelensége a mennyiséginél (mert tágabb és többféle elágazó fogalmat tartalmaz) az ember számára bonyolultabb, mivel, lévén önmaga az ember is minőségi, és e téren nem fejlődött még eléggé, nem képes oly mértékben az előbbieket összegezni. A tudat már határkő a lét megértéséhez, vagyis maga az anyag megértéséhez. A végtelen ciklusosságot - épp, mivel ez az alaphoz való állandó visszatérésen alapul - az ember képes végesre redukálni (ennek szaggatottságánál fogva) és így felfogni (vagyis a végest még végesebbre, a nagyobbat kisebbre), a nem ciklusosat, pedig azért (ennek nagykörülményi részében), mert már kezdi a minőségi megismerést is adekvátan alkalmazni. Ezáltal már a végtelen tágabb részébe (nemcsak a ciklusosba) is képes behatolni (elméletben).

Általában az egzafilologika részben egyfajta áttevése a minőségi elvont elemzésnek a valós kísérleti (közelebbi) térre, körülményre, lehetőséget teremtve ezáltal a még elvontabbá való válásra. Ami a struktúra és a körülmény fogalmát illeti, tanulmányozását annak ajánljuk, aki különösen mélyen érdeklődik a struktúrák önmagukkal való azonossága és egy adott helyen, pillanatban való létezése iránt, (e téren kiváltképpen a tudat struktúrája érdekes) és aki rádöbbent ennek érdekes voltára.

A fizikában és matematikában több helyen is felfigyelhetünk az olyan kifejezésmód használatára, hogy pl. egy rés végtelenül kicsi, valaminek végtelen nagy a sebessége, végtelenben találkozik, végtelenben éri el stb. Azok, akik ezt így fejtik ki, a végtelen fogalmát olyan szimbólumként kezelik, mellyel tovább már nem kell vagy nem lehet foglalkozni. Ezesetben a végtelen helyett, inkább az ismeretlen vagy mérhetetlen fogalmakat kellene alkalmazniuk. Azon mennyiségek, melyeket kiszámítottak, és nem kaptak rájuk egy adekvát fogalmat a körülményben, és elnevezik végtelennek, a mi körülményünkben érvényesek. Főleg, mivel mennyiségi szinten vannak, és még itt sem biztos, hogy mindenütt beválnak. A matematikában a végtelen egy szimbólum, egy jel, melynek fogalma még mindig, nagyrészt logikai, minőségi magyarázat, interpretálás nélkül marad, e diszciplína keretein belül.

G. Cantor végtelen-interpretációi szép példák a számvégtelen részben történő mennyiségi interpretálására, ellenben, végül neki is át kellett térnie a képi, minőségi fokra. Az a tény, hogy mi, a már az egzafilologikában sem teljesen kifejezhető fogalmakat a végtelenre, ill. határtalanra helyezünk át ismeretlenként -- vagy még ismeretlenként - nem igazolhatja az említett fizikai ill. matematikai hibákat, mivel mi nem az adott körülményi struktúrák magyarázatától végtelenbe való áthelyezéssel próbálunk megszabadulni, hanem a végtelenben (folyamán) való létezhetőségét (vagyis azt, hogy ott léteznie kell mindenképp, és mi már látjuk benne az adott tény - és különben is minden körülményi tény - létezését is) ismerjük fel (kivéve az absz. nemlétet, melyet egyáltalán nem ismerünk, csak, mint fogalmat), a megismerés határát bővítve. (Jóllehet a végtelenben - végtelen folyamán - minden létezik, nekünk mégis körülményünk szerint kell ebbe behatolnunk rendre és e tényt felismernünk.) Tehát nem a végtelen még ismeretlenebbé tételéről van szó, hanem épp ismereteink bővítéséről. Pl. a fizikában említett ideális, végtelen kis résnek vagy végtelen sebességnek nevezett fogalmak valószínű, más körülményi, eddig még az említett tudományok számára ismeretlen (esetleg számukra megközelíthetetlen) fogalmak bevezetésével tárgyalható lenne e körülményben is, de az is meglehet, hogy még így is a mi körülményünkön kissé kívül esne, vagy itt "közelben" nem is biztos, hogy létezik ilyen (mármint végtelen felé tartó, hasonló fogalom).

Mindenképp, a (relatív) végtelen számunkra lefelé még az fk.-kig tart (hisz még odáig sem jutottunk el általánosan), felfelé a nagy fk.-nkig, amelynek határait - mely körülményünket fogja be - nem ismerjük. Ha az egzafilologikát meg is értettük, ez nem hatalmazhat fel senkit arra, hogy a végtelen - és mi több - a határtalan (korláttalan) fogalmát gyakran, indokolatlanul és meggondolatlanul használja, mivel ezek roppant elvont fogalmak.

A mi anyagunk alapja az fk.-k, jelenleg még ez is igen bonyolult tétel, ezzel is igen csínján ajánlatos bánni, mivel a néhány megfogalmazott tételen kívül nemigen

ismerünk mást róluk, és nem ajánlatos képi- és konkrét körülménybeli-, logikai alap nélküli jóslatokba és találgatásokba bocsátkozni. Persze, a megfogalmazott általános tételekből kiindulva lehet tovább is következtetni, majd kísérletekhez eljutni.

Ezért javasolom, hogy a fizikában és matematikában nem tisztázott fogalmak esetében, ezentúl a végtelen fogalma helyett, inkább az előbb említett ismeretlen vagy mérhetetlen fogalmát használjuk.

A különböző, tehát diff. számok végtelen sorozatára és az ehhez hasonló, többi sorozatra valóban indokolt a végtelen fogalma, úgy is, hogy a körülményünkben a végtelen felé növekvő (az alaptól kezdődően) és úgy is, hogy a végtelen folyamán végtelen, tudniillik e számsorozat ciklusosan végtelen és mindig egy adott, korlátozott variálhatóságából adódóan növekvő. (Épp az a konkrétsága, hogy visszatér az alaphoz, minduntalan a kiindulóponthoz és ezt bővítve, variálva növekszik - ciklusossága is ez voltaképp -, nem képes egyszerre nagyobb részt átfogni az erre alapozott megismerés).