Esélyerősítés és életminőség a mai magyar társadalomban
Kopp Mária, orvos, pszichológus, egyetemi tanár, MTA doktor. A magyar népesség életminőségét, a testi és lelki egészség összefüggéseit vizsgálja évtizedek óta. 1992-ben jelent meg a „Magyar lelkiállapot” című kötete, amelyet férjével, Skrabski Árpád szociológussal együtt írtak, azóta is együtt dolgoznak. 268 tudományos közlemény, 9 könyv szerzője, illetve szerkesztője interdiszciplináris témákban a társadalomtudomány és természettudomány határterületein. Intézetének alapító igazgatója, azóta az Intézet tudományos igazgatóhelyettese, az MTA-Se Mentális Egészségtudományok társult kutatócsoport vezetője.
1992 után most második alkalommal készült átfogó helyzetkép a magyar népesség lelkiállapotának jellemzőiről, elsősorban a lelki, testi és társadalmi egészség erősítése szempontjából. A kutatás megvalósítását OTKA tudományos iskola program tette lehetővé. Vizsgálatainak alapvető célja az volt, hogy az esélyteremtés rendkívül széleskörű, korábbi irodalmához képest újszerű, magatartástudományi alapú modellt vázoljunk fel. Ennek lényege, hogy a hátrányos helyzetű társadalmi rétegek esélyeinek erősítésében a lelkiállapot, a pszichológiai készségek, a társadalmi tőke, a stresszel való megbirkózási képességek kifejlesztése meghatározó jelentőségű. Külön vizsgáltuk az esélyteremtés egyéni, közösségi és populációs szintjeinek jellemzőit, valamint az esélyteremtés színtereit: az egyes életszakaszokkal, a társas kapcsolatok minőségével, a közösségi viszonyokkal, a kultúrával, vallással kapcsolatos esélyteremtési lehetőségeket, a leszakadó társadalmi helyzet, elsősorban a cigány/roma népesség esélyerősítésének kérdéseit, a munkával kapcsolatos védő és veszélyeztető tényezőket, a televíziónézés, az internethasználat hatásait, a negatív életeseményekkel való megbirkózás lehetőségeit. Vizsgálataink kiemelt területe volt az önkárosító és egészségvédő magatartásformák, attitűdök, valamint a krónikus betegek, fogyatékkal élők életminőségének elemzése.
Kategória |
Mentálhigiéné, szociális munka |
Méret |
B5 |
Oldalszám |
622 |
Borító |
kartonált |
ISBN |
978 963 987 916 4 |