Közel húsz éve vagyok pszichiáter, és több mint tíz éve a kényszerbetegség a kutatási területem. Sok-sok évvel ezelőtt egy „brain-storming" jellegű tudományos megbeszélésen egyik kollégám, barátom megemlítette, hogy a keresztény vallás két nagy reformátora is - Loyolai Szent Ignác és Luther Márton - kényszeres tünetektől szenvedett. Számomra ez nem volt meglepő, inkább csak figyelemfelkeltő. Igazán akkor kezdtem érdeklődni a téma iránt, amikor Szent Ignác életrajzában olvastam arról, hogy hogyan gyógyította meg kényszeres tünetektől szenvedő rendtársát. Ekkor határoztam el, hogy pszichiáteri szemmel behatóbban tanulmányozom a jezsuita rend megalapítójának életét és életművét. Miért is írom ezt a könyvet? Előre vállalván a sok kritikát, hogy miért akarok pszichiátriai bélyeget ragasztani egy szent emberre? Milyen alapon állítom fel a pszichiátriai diagnózist egy fél évezreddel ezelőtt élt emberről, aki sosem állt kezelés alatt? Lesznek olyan vallásos emberek, akik azért neheztelnek majd rám, mert sérti őket, ha az általuk szentként tisztelt rendalapítóról valaki be akarja bizonyítani, hogy pszichiátriai betegsége (is) volt. Lesznek olyan pszichiáterek, akik azért neheztelnek majd rám, hogy személyes vizsgálat nélkül, csak (ön)életrajzi írások alapján pszichiátriai kórképet merek diagnosztizálni.