Sorozatunkban (Sigmund Freud írásai) Sigmund Freud minden lényeges művét elérhetővé tesszük irkafűzött különlenyomat formájában.

A halálösztön és az életösztönök (1920)

Freud 1919 márciusában kezdett el dolgozni a tanulmányon; az első változatát 1920. májusban közölte, és az év júliusra elkészült a végleges verzió. A kései elméleti írások sorozatában ez a dolgozat bevezetésnek tekinthető nézetei végső összegzéséhez. Már felhívta a figyelmet az ismétlési kényszer klinikai jelenségére, de itt ösztönjelleget tulajdonít annak; itt hozza elő újonnan az Erósz és a halálösztönök dichotómiáját. A destruktivitás problémája, amely mind jelentősebb szerepet kap elméleti munkáiban, itt jelenik meg először világosan.

A tanulmány 1923 áprilisában jelent meg, bár Freud már majdnem egy éve megfogalmazta, legalábbis gondolatban. Ez az utolsó jelentős elméleti munka tőle; az elme és az elmeműködés átfogó leírása; megállapításai első látásra is újak, sőt forradalmiak. Voltaképpen minden ezt követő pszichoanalitikus írás félreérthetetlenül magán viseli ennek a dolgozatnak a lenyomatát, a használt terminológiában feltétlenül.

Az itt olvasható általános képnek voltak előfutárai, elsősorban az 1895-ös Tervezet, azután az Álomfejtés 7. fejezete (1905), valamint az 1915-ben keletkezett metapszichológiai írások. A tanulmányban Freud elképzelése egy egyszerű sémában kristályosodik ki: funkcionálisan, a tudattalan próbál kihatni a tudatos aktivitásra, ezt a hatást az elfojtás ereje tartja kordában; strukturálisan pedig a tudattalan és az én áll egymással szemben.

Az elmes strukturális felfogása szerint elsőként az ego az, ami a legvilágosabban elkülönül a tudattalantól. Csak látszólagos paradoxon, hogy az egót magát részben tudattalanként kell leírni (vagyis az elkülönült egónak is van tudattalan része). Ennélfogva a tudatosság a továbbiakban egyszerűen egy minőségnek tekinthető; a mentális állapot lehet tudatos vagy nem tudatos. A tanulmány két fő tézise: 1) az elme hármas felosztása; illetve 2) a felettesén kialakulása.