Családok az igazság nyomában – Adalékok a múlt feldolgozásához
Fordította: Dr. Németh György Amadé
Florian Steger orvostörténész és orvos etikus könyve magyarul most jelenik meg először. Kiadónknál korábban publikált köteteivel ellentétben a szerző ezúttal nem az antik orvoslás titkait tárja fel olvasói előtt, hanem szerzőtársával együtt a történelmi közelmúlt, az NDK végnapjait és a német újraegyesítést követő időszak egyik rejtélyének ered nyomába: annak, hogy valóban elvette és eladta-e a keletnémet pártvezetés, a rettegett titkosszolgálat, netán szovjetek közreműködésével egyes anyák újszülött gyermekeit. A téma a berlini fal leomlása utáni időkben sokakat foglalkoztatott az érintetteken kívül is: televíziós műsorok, internetes portálok és közösségi oldalak foglalkoztak vele.
A kötet – ha a bevezetőt átlapoznánk – eleinte kétségek közt hagyja az olvasót, s csak a jórészt türingiai nyelvjárásban, nem éppen irodalmi nyelven megszólalókat idézi, abba a hitbe ringatva ezzel az olvasót, hogy bűntények sorozatát tárják a szeme elé. Valójában azonban szociográfiai értékű, levéltári kutatásokon és interjúkon alapuló műről van szó, amelyet Szász-Anhalt tartomány biztosának felkérésére készített a szerzőpáros.
| Kategória |
Népszerű pszichológia |
| Méret |
A5 |
| Oldalszám |
190 |
| Borító |
kartonált |