Ha a tanítást és a tanulást – és tágabb értelemben az emberi kogníció fejlődését – egy olyan rendszerben vizsgáljuk, ameyben a biológiai, a társadalmi és a technológiai tényezők egységes kontinuumot alkotnak, láthatóvá válik, hogy az elektronikus tanulási környezetek nem egy hirtelen előbukkanó „édeni struktúrát” jelentenek, hanem bennük egy újabb, a korábbiakból szervesen kibontakozó sajátos „kognitív habitus” manifesztálódik. A neveléstudományi reflexió és értékelés ezen a területen még a paradigmaváltás előtti szakaszban van. A könyv kísérlet a vizsgált jelenségek értelmezésére, az eddigi tapasztalatok rendszerbe foglalására, s egyúttal újabb kérdések feltevésére is ösztönöz. Az elemzések a következő kérdések köré csoportosulnak: Hogyan módosulnak a tanulás és a tanítás mibenlétéről kialakult elképzeléseink az új eszközvilág hatására? Lehetséges-e, hogy az elektronikus tanulási környezetekről gondolkodva a megszokottól eltérő módon értelmezzünk bizonyos, a pedagógia, a didaktika tárgyát képező jelenségeket? Elképzelhető és hasznos lehet-e társadalomtudományi jellegű neveléselmélet és neveléstörténet mellett egy másfajta, nagyobb ívű megközelítés, amely az evolúciós történetiség mentén vizsgálja a tanítási és tanulási folyamatokat?