A KÚT Alapítvány kétévente megrendezésre kerülő – hagyományt teremtő – immár harmadik tudományos konferenciáját, 2000. november 10-12-e között tartotta Diszkrimináció és üldöztetés: hatások és következmények címmel. E könyv, melyet az Olvasó a kezében tart, az ott elhangzott előadásokat tartalmazza.

Anyám – Virág Teréz – a konferencia szervezésében ugyanolyan lelkesedéssel és töretlen erővel vett részt. mint mindig. ha számára fontos dologról volt szó. Mint a korábbiak, ez a konferencia is ünnep volt számára. Hangulatának ünnepélyességét két nevezetes évforduló is tovább fokozta: október elején ünnepeltük 70. születésnapját, és tíz évvel ezelőtt alakult meg, és azóta is havi rendszerességgel folyamatosan működik az a beszélgető csoport, melynek létrejöttéről egy korábbi tanulmányában írt.

A KÚT 10 éves évfordulója indokolja, hogy a kezdetekről anyám szavait idézzem: „1990-ben a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület keretében megszerveztem a magyar holocaust túlélők első beszélgető csoportját. A csoport neve többszörös utalást hordoz. Utal a Thomas Mann-i »múlt mélységes mély kútjára« és felfogható úgy, mint a Közös Út Találkozó vagy a héber Kedosim U Tehorim – szentek és tiszták – kifejezések kezdőbetűiből alkotott betűszó. Az utóbbi, a Kedosim U Tehorim, imáinkban a 6 millió mártír megszólítása... A csoport azt a célt szolgálja, hogy megkönnyítsük a résztvevőknek a beszélgetést a múltjukról, és ezzel feloldjuk a generációk közötti kommunikációs zárlatot is. Több alkalommal hangzottak el olyan beszámolók az első generációs résztvevők részéről, amiről saját gyermekeikkel, házas-társukkal soha nem tudtak beszélni. A fiatalabb résztvevők ezzel olyan titok ismerőivé váltak, amit szüleiktől addig soha nem tudhattak meg. Mindez – érthető módon – egyben mindhárom generációnál a zsidó identitás megerősödését, vállalását eredményezi.” Majd ír a Rendelő megalakulásáról is: „A KÚT találkozókon pszichológusok, pszichiáterek, pedagógusok is részt vettek. Velük szerveztem meg egy társadalmi traumatizációra, elsősorban a holocaust túlélők terápiájára specializálódott szakrendelést. melynek ugyancsak KÚT a neve, és amelyet 1992. április 29-én indítottunk, kezdetben csak kétszer egy héten, délutánonként."

A konferencián Krausz Eva összegezte az elmúlt 10 évet, és beszélt a csoport gyógyító hatásáról. Gellért Csilla, Harmath Péter, Hoyer Mária, Pálffv Judit előadásai bemutatták a rendelőben folyó gyógyító munka sajátosságait.

A társadalmi traumatizáció felismerésére és terápiájára vonatkozó tapasztalatok gazdagodását jelzi, hogy a rendelő munkájában a gyógyítás mellett a kutatómunka is egyre nagyobb hangsúlyt kap. Ennek egyik jelentős állomása a társadalmi traumatizáció tüneti képének biztosabb felismerését szolgáló, 13 jegyet tartalmazó skála kidolgozása, mely lehetővé teszi Rorschach-teszt segítségével a holocaust szindróma pontosabb diagnosztizálását.

E kutatási témához két előadás is szorosan kapcsolódott. Anyám előadása három család Rorschach jegyzőkönyvén keresztül azt vizsgálta, hogy a holocaust okozta trauma hogyan öröklődik tovább. A túlélőkre jellemző skála és a családok múltjának ismeretében ugyanis jól követhető az első és második generációs szülők és gyermekeik Rorschach-válaszainak hasonló jellege. E kutatás fontos része más országok túlélőinek sajátos vonásainak keresése. Udvar-helyi Ildikó és Kovács Anikó huszonhat hollandiai túlélő Rorschach jegyzőkönyvének vizsgálati adatait dolgozta fel. A konferencián Udvarhelyi Ildikó e kutatás alapján beszélt a hollandiai túlélők és leszármazottaik sajátos lelki vonásairól.

Konferenciánkon a vészkorszakra és az azt megelőző időszakra László Klári, Talyigás Katalin és Vikár György emlékezett vissza. A szégyen, a megalázottság és a társadalmi kirekesztés elméletével és kutatásával foglalkozik Könczei György és Oravecz Róbert.

A deportálások hatására kialakuló elhárító viselkedés, a Zelig-jelenség értelmezéséről beszélt Pető Katalin, saját előadásomban pedig azt vizsgáltam, a túlélők későbbi halálát hogyan befolyásolták a koncentrációs táborban átélt hatások.

Tatár György előadása Izrael állam bemutatásával és az ott élőknek a héber nyelvhez való viszonyával foglalkozott.

A poszttraumás stressz betegségként értelmezett holocaust szindróma következményeinek bemutatása mellett célunk volt, hogy széles körben ismertessük nemcsak a múltban, hanem a jelenben is átélt megkülönböztetések súlyos következményeit. Ebből a meggondolásból került a konferencia programjába a cigányok (Bársony János és Daróczi Ágnes közös filmje, valamint Bársony János előadása), a fogyatékosok (Kálmán Zsófia és Pajor András beszámolója), a más bőrszínűek (Kenéz Judit esetismertetése), valamint a hajléktalanok és a menekültek (Samu István és Hárdi Lilla tanulmányai) napjainkban is tapasztalható kirekesztettségének felidézése.

A konferencián az antiszemitizmus szociográfiájáról (Kovács András) és a zsidó identitásról (Erős Ferenc) is elhangzott egy-egy előadás.

Terápiás munkánk fontos része, hogy a hozzánk fordulók negyven évi hallgatás után tudnak beszélni az eddig szégyellt, eltitkolt vagy elhallgatott múltjukról. Az elmondani–elhallgatni kettősség kérdésével foglalkozott előadásában Pfitzner Rudolf.

Magyarország női rabbiját édesanyám hívta meg. Azt gondolom, hogy a Szim Salom progresszív zsidó közösség, melynek a rabbija Kelemen Katalin, szellemisége fontos volt anyám számára. Hogy ez mennyire így volt, azt az emlékemet szeretném Önökkel megosztani. – A konferencia előadásai sorrendjének összeállításakor a Lehet-e imádkozni Auschwitz után? című előadást édesanyám utolsónak tette. Amikor arról beszéltünk, hogy a háromnapos program miért nem az ő előadásával zárul. mint máskor, ő sejtelmesen mosolyogva azt válaszolta: „Kati fogja megadni a konferencia spiritualitását.”

A Függelékbe Gáspár Pál aacheni pszichoanalitikustól az előző konferencián ismertetett egy volt SS tiszt lánya megrázó pszichoterápiájának folytatását tartalmazó beszámolója és F. Merényi Ágnes versének részletei kerültek.

Támogatóink segítsége nélkül ez a konferencia sem jöhetett volna létre. Itt szeretnék köszönetet mondani a Magyar Zsidó Örökség Közalapítványnak és a Magyar Soros Alapítványnak, a konferenciánknak helyet adó Ökocentrum Rt-nek, személy szerint Szunai Miklós vezér-igazgató úrnak, aki ellenszolgáltatás nélkül rendelkezésünkre bocsátotta az egykori Hatvany palota helyiségeit, valamint a konferencia szervezési munkáiért Borbándi Jánosnak.

Nagy megtiszteltetés volt, hogy az akkor külföldön tartózkodó Göncz Árpád levélben üdvözölte a konferenciát.

Köszönet illeti dr. Biró Sándort, alapítványunk elnökét, az Animula Kiadó vezetőjét, aki többedszer segíti az előadások anyagának megjelentetését.

Nem tudtuk, hogy ez a konferencia lesz az utolsó fontos állomás anyám életében. Nem is tudhattuk, hiszen a halál közeledtének nem volt semmiféle látható jele . Mint mindig, most is táradhatatlannak látszott. Az a hit és elkötelezettség, amellyel ezen a konferencián is megajándékozott minket, valamennyire talán segít elviselni azt a hiányt, ami hirtelen és kiszámíthatatlan halála után sokunkban feloldhatatlannak tűnik.

Anyám 1997 januárjában, az Örökbe fogadott... című gyermekanalitikus tanulmánykötetét a következő szavakkal ajánlotta nekem: „1970-ben Hermann Imre arra biztatott, hogy könyve gondolatait tovább fejlesszem. Most rajtad a sor!” Remélem, hogy a halála után lesz erőm ahhoz, hogy a tőle tanult lelkesedéssel tovább vigyem azokat a hagyományokat, melyeket Magyarországon megteremtett és haláláig képviselt.

Bárdos Katalin