Ferenczi Sándor, a budapesti iskola és a pszichoanalitikus emigráció

Létezhet-e iskola falak, direktor és hallgatók nélkül? S ha igen, akkor milyen belső szerveződés mentén jön létre az a közös alap, amely az egyazon iskolához tartozók szakmai gondolkodását felismerhetően hasonlóvá teszi? Hogyan alakult ki a pszichoanalízis budapesti iskolája? Mi volt ebben Freud legközelebbi barátjának és munkatársának, Ferenczi Sándornak a szerepe? Mi ennek a szellemi csoportosulásnak a jelentősége a modern pszichoterápiák fejlődésében? Hogyan hatottak a múlt század - hazai és európai - politikai és történelmi fordulatai a pszichoanalízisre és magukra az analitikusokra? Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on Relief and Immigration - a Válságbizottság -, amely az európai fasizmus következtében menekülni kényszerült kollégáknak úgy nyújtott segítséget, hogy félretette a szakmai eredményesség és a rivalizálás szempontjait? A kötet válaszol a fenti kérdésekre, s a budapesti pszichoanalitikusok emigrációján keresztül bemutatja, hogyan képes egy pusztító történelmi időszak válsága az embereket földrészeken keresztül összekapcsolni. A bizottság nemcsak életeket mentett, hanem a kultúra és a tudomány értékeit átmenekítve szellemi örökségünket is gazdagította.