Gille-Maisani egyike azoknak a grafológusoknak, akik a legmagasabb szinten művelték a grafológiát. Az írás pszichológiája című könyvének precizitása, tudományos igényű rendszerezése, a benne található fogalmak tisztázása egyedülálló. Mintaszerűen körüljárja és kimerítően kifejti az egyes témákat, példát adva ezzel, milyen a magas színvonalú tudományos szakkönyv. A magyar grafológus társadalom eddig nem találkozhatott ilyen elmélyült szakkönyvvel magyar nyelven.

A könyvben közölt közel ötven oldal bibliográfia felbecsülhetetlen érték, tartalmazza az eddigi grafológiatörténet valamennyi alapművét és időtálló értéket létrehozó könyvét. E bibliográfia megismerése már önmagában is hatalmas fejlődést hozhat a magyar grafológiában, mert rámutat azokra a klasszikus alapkönyvekre, amelyek elolvasása, feldolgozása, tanulmányozása nélkül nem lehet hiteles, tudományosan megalapozott munkát végezni, nem lehet a szakmát tovább építeni. Ennek létfeltétele, hogy a magyar iskolák – megőrizve egyéni arculatukat – elfogadják a nemzetközileg kialakult szakmai alapokat, közös nyelven beszéljenek, s a most már hozzáférhető Gille-Maisani könyv által felállított mérce szerint műveljék a grafológiát.

Gille-Maisani könyvének kiadása tehát megnyithatja az alapművek sorát, és segíthet a magyar grafológia szakmai nyelvének egységesítésében, az alapfogalmak tisztázásában, az Európában, de mondhatni az egész világon használt terminológia magyar megfelelőjének kialakításában. Elmondható ez annál is inkább, mivel Mohay Péter fordítása példaértékű szakszerűséggel történt.

A könyv nem csak grafológusok számára lehet igen hasznos és élvezetes olvasmány. Újszerű adalékokat nyújthat Gille-Maisani könyve más szakmák (tanárok, pszichológusok) képviselői és bárki számára, aki munkája során emberekkel foglalkozik. A nagyközönség számára pedig megerősítheti a grafológus szakma hitelét azok szemében, akik eddig csak az angol és német szakirodalomból fordított „kommersz” kiadványokkal találkoztak.

A nemzetközi grafológiai szakirodalom egyetlen jelentős műve sem volt még le­for­dítva ma­gyarra. Ez nem kis részben amiatt van, hogy a múlt század második felében mintegy negyven éven keresztül a grafológia lényegében tiltott „áltudománynak” számított hazánkban. Az iránta elköte­­lezetteknek pedig 1989 után épp elég munkát adott a magyar grafológia életre keltése, a tu­do­­­­mányos műhelyek létrehozása, megszervezése. Nemzetközi összehasonlításban tehát jelentős a magyar grafológia lemaradása a szakirodalom magyarországi adaptációja területén. Azt mondhatjuk, hogy az íráselemzés mintegy százharminc éves történetében ez az első komolyabb mű, amely egy külföldi szerzőtől magyar fordításban megjelenik.