A személyiség és a társas kapcsolatok fejlődése óvodáskorban

Könyvem a 2002-ben megjelent A világ megismerése óvodáskorban című írásom szerves folytatása. Abban a 3-6 esztendős gyerekek gondolkodásának, világképének fejlődését próbáltam meg nyomon követni és ábrázolni, most pedig annak a bemutatására törekszem: hogyan bontakozik ki az óvodáskorú gyermek személyisége, és hogyan alakulnak kapcsolatai a felnőttekkel, illetve kortársaival. E könyv első részében az „én” megnyilvánulási formáival foglalkozom, lényegében attól a pillanattól kezdve, hogy a gyermek a tükörben felismeri és megnevezi önmagát. Bemutatom az „én-kép” alakulását, a „tulajdonított én” megjelenését (amikor a gyermek lassanként ráébred: mások nem feltétlenül tartják őt olyannak, amilyennek ő véli önmagát), és a „felettes én” működését, ami az óvodáskori erkölcs (az erkölcsről szerzett ismeretek és az erkölcsi magatartás) különös, a felnőttekétől drámaian különböző világába vezet. Külön fejezetben foglalkozom a temperamentum és a szociabilitás jórészt veleszületett, valamint az önkontroll és az önértékelés elsősorban tanult vonásaival, melyek nemcsak az óvodáskor, de a későbbi évek sikeres szocializációja szempontjából is alapvető fontosságúak. És persze nem feledkeztem meg arról sem, ami évtizedek óta egyik kedves témám: az első részt a „lányos” és a „fiús” magatartásformák kialakulásának és óvodáskori jellemzőinek bemutatásával zárom.

A második rész a 3-6 éves gyerekek emberi kapcsolataival foglalkozik. Mindenekelőtt valamennyi emberi kapcsolat prototípusát, az anya és a gyermek viszonyát mutatom be, de sorra kerül a nevelő és az apa is, akinek – és ezt némi kesernyés iróniával fűzöm hozzá – szocializációs jelentőségét csak a legutóbbi tíz-tizenöt évben ismerte fel a tudomány. A kortárskapcsolatok interakciós mintázatai közül hármat emeltem ki könyvemben: a játékot, a jószívűséget (idegen szóval: altruizmust) és az agresszivitást. Ez utóbbi tulajdonság esetében – kicsit elszakadva a könyv szerkezeti felépítésétől – megkíséreltem megrajzolni az „agresszív gyermek” portréját. Bemutatom, hogyan, milyen feltételek esetén válik az óvodáskorú gyermek agresszívvá, milyen gondolkodás- és viselkedésbeli jegyek teszik az ilyen gyermeket egyedivé (minden más gyermektől megkülönböztethetővé), és melyek azok a konkrét nevelési módszerek, melyek az agresszív óvodást letéríthetik arról a fejlődési pályáról, mely beavatkozás híján igen gyakran a társadalom szocializációs keretein kívülre irányítja őt.

Könyvemben – mint mindig – most is gondolataim világos és érthető megfogalmazására törekedtem. Arra, hogy az olvasó a lehető legkevesebb erőfeszítéssel felismerje a gyereket, akiről éppen szó van, és – akár szülő, akár pedagógus – az írásomból nyert információkat hasznosítani tudja nevelőmunkája során.