Magunk is mosolyognánk azon a (valljuk be, gyakori) meggyőződésünkön, ha nem éppen saját magunkról lenne szó, hogy képességeink élethossziglan azonosak maradnak. Hogy nekünk folyamatosan járnak bizonyos dolgok (kötelességszerűen, mint a gyereknek a szülőktől), hogy idősödésünk közben ugyanolyan vonzóak és szellemesek maradunk mint ifjú vagy felnőttkorunk csúcsán, és hogy megszerzett társadalmi szerepeinket, pozícióinkat csak a halál ragadhatja el. Ezeket a mindennapi tévedéseinket saját józan belátásunk (és szeretteink) segítségével többnyire kiigazítjuk, helyükre tudjuk rakni. Ha nem sikerül (teljesen), abból alkalmazkodási, nemzedéki ellentétek támadnak. Csapdák ezek, hiszen alapvetően egymást szerető vagy tisztelő emberek között alakulnak ki. Nem vitás, hogy összekuszálhatják az érzelmi kötelékeket is. Ebben a kötetben az életkorunkhoz és egymáshoz való viszonyulásunkról lesz szó. Az írók és hőseik bosszúságain, pirulásain és mosolyain keresztül...