A szekularizáció értelmezése a szociológiában
ELŐSZÓ HELYETT
Tomka Miklós (1941–2010)
Tomka Miklós utolsó, minden bizonnyal egyik legjelentősebb művét tartja kezében a tisztelt olvasó. Néhányan tudtunk róla, hogy készül, és örültünk, amikor nagydoktori disszertációjaként 2010. február 22-én sikeresen megvédte a Magyar Tudományos Akadémián. Már ott szóba került a mű megjelentetése, nem gondoltam volna azonban, hogy a megvalósítás – Miklós utolsó munkatársaiként – ránk marad. Budapesten született, és hamarosan, kisgyermekként meg kellett tapasztalnia a kilakoltatással járó minden nehézséget. Középiskolai tanulmányait Pannonhalmán végezte a bencéseknél. 1960-tól 1964-ig a budapesti közgazdaságtudományi egyetemen tanult. Először közgazdászként tevékenykedett a Szövetkezeti Kutatóintézetben, majd a Tömegkommunikációs Kutatóközpontban dolgozott szociológusként. 1966-ban doktorált szociológiából. Első idegen nyelvű publikációi – melyek 1968-ban olaszul és finnül jelentek meg – a cigányság magyarországi helyzetéről számoltak be. Ezen kívül tanulmányokat írt a nemzettudat, a társadalmi rétegződés és a művelődési szokások témájában, az utóbbi időben pedig az életmód és a lelki egészség kérdése is foglalkoztatta. Azonban már a '60-as évektől körvonalazódott számára a vallásszociológia, mint kutatási terület, amely végül egész pályafutását meghatározta. Noha azokban az évtizedekben csak „megtűrt hobbiként” foglalkozhatott témájával főállásban végzett munkája mellett, így is mintegy félezer publikációval gazdagította a vallásszociológia tudományát. Neki köszönhető, hogy Magyarország az egyetlen volt szocialista ország, amelynek a rendszerváltozás előtti vallásosságáról több év-tizedre visszatekintő és megbízható kutatási adatok állnak rendelkezésre. Vallásszociológiai kutatásainak fókusza sohasem egyedül a magyarországi illetve közép- és kelet-európai helyzetre irányult; az országokon és térségeket átívelő összehasonlítás mindig fontos volt számára. Kritikusan viszonyult a vallási változások „divatos”, kortársi megközelítéseihez, többek közt a szekularizációs elmélethez. Ez lehetett a most közreadandó mű megszületésének motivációja is. Sokat dolgozott rajta, csiszolgatta, míg a rá oly jellemző, s főleg önmagával szemben alkalmazott maximalista elvárások szerint nagydoktori értekezésként benyújthatónak gondolta. Tomka Miklós disszertációját az apróbb stiláris javításokon túl változatlanul adjuk közre. Különösen hálával tartozunk a disszertáció két opponensének, Csepeli Györgynek és Kapitány-Fövény Gábornak, hogy vállalták a „szaklektorság” e szokatlan formáját is. Köszönet illeti Rosta Gergelyt és Utasi Ágnest is, akik tanácsaikkal, közvetítésükkel segítettek a megjelentetésben. Végezetül, ám egyáltalán nem utolsó sorban, köszönjük a Tomka Családnak, hogy hozzájárult a publikáláshoz.
Ahogy Kamarás István fogalmazott Tomka Miklós 60. születésnapján — a Dosztojevszkijnek tulajdonított gogoli köpönyegről szóló mondás adaptálásával – a magyar vallásszociológusok valamennyien Miklóst tekinthetik mentoruknak. Mivel a kiadási munkálatok során a szociológusok körében számtalanszor megtapasztaltam a Miklós személyének szóló tiszteletet, és az ebből fakadó segítőkészséget, ezért biztos vagyok abban, hogy a vallás-szociológusok mellett a szociológia más szakágainak művelői sem csak haszonnal, hanem megható emlékként is forgathatják majd Tomka Miklós utolsó művét.
Török Péter
SE Mentálhigiéné Intézet
Kategória |
Pasztorálpszichológia |
Sorozat |
Interdiszciplináris szakkönyvtár |
Méret |
B5 |
Oldalszám |
248 |
Borító |
keménykötésű |
ISBN |
978 963 912 977 1 |