Az ókori görög tragédiákban az emberi sors felmérése, isten és az ember viszonyának, valamint a bűn és bűnhődés elválaszthatatlanságának vizsgálata, a megrázó sorsszerűség és az ember tisztulásvágyának legősibb rétegei plasztikus erővel jelennek meg. A tragikus ember a hős, aki bátran szembeszáll a világgal, vállalja önmagát, egyedül harcol magasztos célokért, majd erkölcsi győztesként bukik el.
A semmibe vetett és halálra szánt magatartással bíró heideggeri Daseinra éppen ebbe a görög világképbe illeszkedvén találunk rá – amelyen mintha az antik istenek epikus fénye áradna szét, s amelybe mint egy idegenből jött fuvallat süvít bele a létezés tragikus felfogása –, amivel Heidegger az ember egzisztenciális helyzetét igyekszik megragadni.
A Dasein elemi léttapasztalattal és elemi semmi-tapasztalattal rendelkezik, tudja, hogy a semmiből jön és a semmibe tart, és a tudatos lét éppen ebbe a semmibe való beletartottság. Ebben a semmiben kellő távolságra kerül mindattól, amihez korábban kötődött, és pont ez a távolság adja meg a rálátását arra, hogy önmagát választhassa.
Dr. Busku Szilvia PhD (Miskolc, 1977. április 25.) filozófus-közgazdász, főiskolai docens, a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola Társadalomtudományi Tanszékének vezetője, a Pécsi Tudományegyetem Filozófia Doktori Iskolájának oktatója és témavezetője, a filozófia tudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Köztestületi Tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottság Filozófiai Munkabizottságának Tagja, a Doktoranduszok Országos Szövetségének Külső Tagja, a Magyar Professzorok Nemzetközi Szövetségének Vezetőségi-Tudományos Titkára. Főbb kutatási területe a filozófiai hermeneutika, szűkebben Martin Heidegger filozófiája.
Kategória |
Általános pszichológia |
Méret |
A5 |
Oldalszám |
170 |
Borító |
kartonált |
ISBN |
978 963 5562 749 |