A szenvedés teljesítményt és növekedést jelent. A szenvedés tulajdonképpeni teljesítménye nem más, mint érési folyamat. Az érést azonban az alapozza meg, hogy az ember belső szabadságra jut minden külső függőség ellenére. Gondoljunk olyan extrém helyzetre, mint a hadifogság vagy a koncentrációs tábor: ebben a helyzetben az ember rendkívüli módon függ azoktól a feltételektől, amelyeket rákényszerítenek. De kitűnik, hogy ezek a feltételek és körülmények csak tevékenységét és élményeit határozzák meg, őt magát azonban meghagyják szabadnak, amint arról van szó, ahogyan ő viszonyul ehhez a külső körülmények által rendkívüli mértékben meghatározott szituációhoz. Ez pedig azt jelenti, hogy az ember szabad minden feltételtől és körülménytől, és szabad sorsa belső uralására, az igaz, őszinte szenvedésre. Ez a szabadság nem ismer feltételeket, ez a szabadság minden körülmények között és az utolsó leheletig érvényesül.