A kiváló személyiségek teljesítménye többféle módon szemlélhető. Az egyik ezek közül, amikor egyéni fejlődésük, az őket befolyásoló történelmi, illetve a nehezen meghatározható kollektív hatások – más szóval a korszellem – fényében nézzük őket. Jung figyelme mindenekelőtt a korszellemet kompenzáló vagy abból fakadó nagy kulturális mozgalmak – kiváltképpen az alkímia –, valamint az egymástól oly különböző területeken, mint a medicina, a pszichoanalízis, az orientalisztika, a képzőművészetek és az irodalom, úttörő elméleteket hozó, teremtő emberi szellem felé irányul. Jung ezúttal nem a gyakorlatról, a gyógyításról ír, hanem Paracelsus, Freud, a Ji Csinget németre fordító Richard Wilhelm, Joyce és Picasso kapcsán gondolkodik az archetipikus struktúrákból előáramló tudományos és művészi kreativitásról, a „szellem-archetípus” dinamikájáról.

Esszékötet: középkori orvoslásról, alkímiáról, pszichoanalízisről, keleti kultúráról, művészetről. Noha tudós ember írja, nem „tudományos”. Olykor személyes vallomás.

Lebilincselő.