Hogyan hozza létre az elme a nyelvet?

Steven Pinker most könnyed és közérthető formában mutatja be, hogy mi is az a nyelv, mire jó, és legfőképpen: hogyan működik.

Bár a nyelv csodálatos képesség, mely az élő fajok között egyedül a Homo Sapiens sajátja, mégsem ad okot arra, hogy az ember tanulmányozását elkülönítsük a biológia tudománytól, hiszen az állatvilágban egyáltalán nem kivételes az egyetlen fajra jellemző képesség. Bizonyos denevérfajok a repülő rovarokat a Doppler-effektuson alapuló hanglokáció segítségével cserkészik be. Bizonyos vándormadarak az év bármely időszakában ezer és ezer kilométeren keresztül a csillagok állása alapján navigálnak. A természet kimittudján mi mint a főemlősök egy faja veszünk részt, s az az egyedi produkciónk, képességünk, hogy a levegő kifújása közben moduláljuk a hangot, s így információt közlünk arról, hogy ki kinek mit csinál.

A nyelv és a gondolkodás viszonyának tisztázása nem lehet teljes „A Nagy Eszkimó Szókincs Kacsa” említése nélkül, mely szerint az eszkimóknak négyszáz szavuk van a hóra. Ellentétben a közhidelemmel, az eszkimóknak nincs több szavuk a hóra, mint az angoloknak. Nekik sincs négyszáz szavuk, és nincs kétszáz sem, száz sem, de még negyvennyolc sem, sőt kilenc sem. Az egyik szótár kettőt említ. Még bőkezűen mérve is a szakértők talán ha egy tucatot tudnak összeszámolni, ám hasonló mércével mérve az angol (vagy akár a magyar) sem marad le nagyon: snow (hó), sleet (havaseső), slush (hókása), blizzard (hófúvás), avalanche (hógörgeteg), hail (jégeső), hardpack (hópáncél), powder (porhó), flurry (hóvihar), dusting (porhó) és legújabban a bostoni WBZ-TV-állomás meteorológusának sajátos szóhasználatában snizzling (hódara).