Vajon hol folynak manapság a halk szavú, töprengő beszélgetések az örök emberi kérdésekről? Miként hivatottak a pszichoterápiás eljárások és a lelkipásztorlás az egzisztenciális témák, az ember sorshoz, halálhoz, az élet értelméhez, bűnhöz, szenvedéshez fűződő viszonyának a feltárására? Hol a határ a vallási témákban terápia és lelkivezetés között?
Ezekre és hasonló kérdésekre keresi a választ az Uppsalai Egyetem valláslélektan professzora, Owe Wikström. Ahogyan a korábbi évtizedek hazai politikai helyzete szükségszerűen kihatott valamennyiünk viszonyulására a valláshoz, úgy ez elmondható a kérdés szakmai vonatkozásáról is. Ezért is lehet újdonság, hiánypótló alkotás ez a könyv. Még érdekesebbé és izgalmasabbá teszi, ahogyan a teológia és lélektan jó ismerője hitet tesz az ember kifürkészhetetlensége és annak szépirodalmi megjelenítése mellett, és az „utolsó szó jogát” magának Dosztojevszkijnek adja át.
„…Írásomat több olvasó-csoportnak szánom. Szól azokhoz a pszichoterapeutákhoz, akik gyakorlati munkájukban szembesülnek szellemi, egzisztenciális vagy vallási problémákkal; és szól azokhoz a hívőkhöz is, akik lelkipásztorlással vagy pszichoterápiával foglalkoznak…”
Az eredeti könyv anyaga pdf állományban található meg a CD lemezen. Az
e-könyv formátum megjelenéséig így, fizikai adathordozón vásárolhatja meg
boltunkban vagy kiszállítással.
Kategória |
Pasztorálpszichológia |
Sorozat |
Animula Digitális könyvtár |
Méret |
CD |
ISBN |
7 0 |
Az e-book teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll.
A Kiadó fenntart minden további feldolgozással és/vagy terjesztéssel kapcsolatos jogot. Előzetes írásos hozzájárulás nélkül tilos a dokumentum egészének vagy részeinek feldolgozása, másolása és értékesítése. A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után. Kivételek (amennyiben nem kerül továbbadásra és nem célja a haszonszerzés):
- bármely eszközön, bármely háztartásban élő családtag olvashatja
- konvertálhatja más formátumba, hogy saját elektronikus eszközén meg tudja tekinteni
- készíthet biztonsági másolatot
- használhatja képzési vagy tudományos célokra, szemléltető anyagként
- idézhet a műből a szükséges hivatkozásokkal (forrásmegjelölés)
A termék megvásárlásával elfogadja, hogy abban a további felhasználás nyomon követésére alkalmas jelöléseket helyezünk el. Illegális felhasználás esetén a kárigényt a beazonosított vevő felé nyújtjuk be, ezért javasoljuk, hogy ne adja át másnak!
Ha ismerőse, évfolyamtársa, kollégája nem engedheti meg magának a könyv megvásárlását, keressen meg minket, találunk számára megfelelő legális megoldást!
További információk