A csoportanalízis a kiscsoportokban végzett pszichoterápia egyik formája, s egyúttal olyan módszer, amelynek tükrében feltárul a csoport és az egyéni viselkedés társas arculata. Gyakorlati előnyei mellett különlegesen értékes hatásokkal is rendelkezik. Ez a kötet a módszert magát állítja középpontba, nagy hangsúlyt fektet a "csoportanalitikus helyzet" sajátos vonásaira és arra a szerepre, melyet a csoportvezető tölt be e szituáció megteremtésében. Bemutatja, mit kell tennie a vezetőnek, hogy csoportjának valamennyi tagja tevőleges szerepet vállaljon tulajdon nehézségei megoldásában. S.H. Foulkes (1898-1976) pszichoanalitikus kiképzését Bécsben kapta. Néhány év magánpraxis után 1933-ban elhagyta Németországot, és Ernest Jones meghívására Londonban telepedett le. Az 1940-es években kezdte formába önteni a csoportanalízis és a csoportanalitikus pszichoterápia alapelveit és módszereit. 1952-ben híveivel együtt megalapította a Csoportanalitikus Társaságot, és élete végéig tevékenyen részt vett annak munkájában; oktatott, előadásokat tartott és látogatta a csoportszemináriumokat. Jelen kötete első, magyarul megjelent műve, egyben a csoportanalízisről is az első autentikus munka.
A Pszichoterápia klasszikusai sorozat tagja.
Kategória |
Analízis / Dinamikus terápia |
Sorozat |
A pszichoterápia klasszikusai (ANIMULA) |
Méret |
A5 |
Oldalszám |
186 |
Borító |
kartonált |
ISBN |
963 408 175 4 |
Köszönetnyilvánítások
Bevezető (Max Rosenbaum)
I. RÉSZ. A CSOPORTANALITIKUS IRÁNYZAT
1. fejezet. Mi a csoportanalitikus pszichoterápia?
- Általános elvek
- A különféle csoporttípusok működése
- Nagycsoportok és intézmények: A northfieldi gyógyító közösség
- Kiscsoportok: a Lelkész-csoport
2. fejezet. Az életcsoport kezelése
- Hálózat, plexus
- Családterápia és diagnosztika
- A család vagy a plexus csoportanalitikus megközelítése
- Az eredeti nukleáris család
- Házaspárok csoportjai
II. RÉSZ. A CSOPORTANALITIKUS CSOPORT
3. fejezet. Diagnosztika
- Csoportok kialakítása a sajátos terápiás célokra
- Előzetes tájékozódás - Pszichológiai tesztek és kérdőívek -
Rajzos panasz-profilok
- Bevezető egyéni beszélgetés
- A kezelés utáni értékelés
- Első beszélgetés a csoportban
- Kivonat egy pszichodiagnosztikai kísérletből
4. fejezet. A gyógykezelés
- Javallat, ellenjavallat és kiválasztás az egyes csoportokra
- A csoportanalitikus csoportformák
- A gyógykezelés teljes időtartama
- A gyógykezelés befejezése
- Ami az egész csoportot illeti - Ami az egyént illeti
- A hirtelen kimaradások
- Hiányzások és szünetek
- A tiszteletdíj
5. fejezet. A csoportanalitikus helyzet
- Bevezető megjegyzések
- A külső feltételrendszer
- Az ismeretlenekkel való találkozás – A csoport sajátos
formája – A csoporthelyiség és az ülőalkalmatosságok – A kör – Az ülésrend – A
csoportlétszám – A csoportülések időtartama és gyakorisága
- A kívánatos viselkedés szabályai
- Rendszeresség – Pontosság – Az „utócsoportozás” avagy az ülés
utáni tevékenység – Titoktartás – Az önmegtartóztatás (absztinencia) – A külső
kapcsolat tilalma – Az „életbevágó” döntések kerülése a kezelés alatt
- A csoportkultúra fejlesztése
III. RÉSZ. A VEZETŐ
6. fejezet. A vezető munka közben
- Adminisztrációs feladatok
- Jelölések – Az elhelyezkedés feltüntetése – Technikai
segédeszközök – Társvezetők és megfigyelők – Jegyzetkészítés
- A vezető csoportanalitikus működése
- Pszichoterápiánk célja – Értelmezés – Értelmezés a
csoportanalízisben – A betegek részéről – Tudattalan értelmezések a csoport
részéről – A vezető részéről – A T-helyzet és az értelmezés kitüntetett
területei – Általában került értelmezések – Elhárító értelmezések – Folyamatos
elemzés – Tájékozódási pontok – Helymeghatározás – Rezonancia – Az analitikus
attitűd
- Megfigyelések és irányelvek
- Határincidensek – A határvonalon átnyúló interakciók – A
csoportnak mint egésznek szóló értelmezések – A vezető kijelentésének váratlan
hatása – Helyes, mégis elhárító áttételi értelmezések – Egy csoport kezdete –
Rövid irányelvek
7. A vezető személyisége és képzése
- A csoportanalitikusok képzése
- A jelöltek kiválogatása – Az orvosi végzettség – A pszichoanalitikus
képzés – Képzési tervezet
8. A pszichoterápia oktatásáról
- A tanítás és a pszichoterápia
Irodalom
Tárgymutató