A Hermann összkiadás részeként, a „További adalékok a pszichoanalízis elméletéhez” a harmadik kötet abban a sorban, amelyben a főként német nyelven publikált, eddig magyarul még nem hozzáférhető tanulmányok fordításai jelennek meg, nagyrészt a húszas, harmincas és negyvenes évek termékeny időszakából. Az előző két kötetből, a Gondolkodáslélektani tanulmányokból és a Kreativitás és alkotásból kimaradt cikkek szerepelnek ebben a könyvben. Tematikája szerteágazó – a majmok viselkedésétől kezdve egészen Jones Ferenczire vonatkozó „tévedéséig” terjed. Ezt a szerteágazó tematikát 3 fő téma köré csoportosíthatjuk. Hermann egyik fontos érdeklődési köre volt a majmok viselkedése, természetesen az emberekkel való összehasonlítás tükrében. A kötetben található emberszabású majmokról szóló tanulmányok összegzését az 1943-ban megjelent Az ember ősi ösztöneiben is megtaláljuk. Egy második terület, amelyet a kötet néhány tanulmánya tárgyal, a betegségtünetek keletkezése. Az egészen korai, alig féloldalnyi Szorongásos álom és Ödipusz-fantázia, történeti érdekesség. 3 évvel azt követően jelent meg, hogy Ferenczi Freudnak szóló levelében, 1918-ban említést tesz Hermannról (aki akkor 29 éves), mint a pszichoanalízis lelkes követőjéről. A Jones Ferenczivel kapcsolatos objektivitásáról szóló tanulmány is ebbe a csoportba került. Itt nem Ferenczi tüneteinek keletkezéséről, hanem Jones betegségtünet-jellegű, az ő féltékenységéből eredő gondolati csúsztatásáról van szó. A kényszerneurózissal foglalkozó tanulmányokban, ennek kialakulásával kapcsolatban Hermann új szempontot fedez fel, és ezzel tovább építi Freud neurózis elméletét. Az igazi kényszerneurotikus családjában uralkodó kettős morálra hívja fel a figyelmet, ahol jellemzően, a szigorú erkölcsi elvek ellenére, egy érzelmileg fontos családtag szembekerül a törvénnyel. Hermann megmutatja, hogy a megoldhatatlan konfliktus jól követhető a kényszertünetben. A harmadik részben azokat a tanulmányokat találjuk, amelyek lélektani törvényszerűségeket, a korban használt pszichoanalitikus fogalmakat, mint az ösztön, libidó, ismétlési kényszer kritériumait mélyítik, pontosítják. Hermann itt azelőtt ismeretlen összefüggéseket és jelenségeket is bevezet a pszichoanalízisbe, mint pl. az ösztönörvényt és legfőképpen a megkapaszkodás–elszakadás, keresés–elbújás ösztönpárjait. Freudhoz képest Hermann egyrészt a nő sokkal aktívabb szerepét feltételezi (Az aktív fogalom használata a férfiasság meghatározásában), másrészt a szexualitásban is szerepet játszó mély, tudattalan fantáziákra hívja fel a figyelmet, mint pl. az óriásanya vagy az os priapi. Ezekkel ma is találkozhatunk gyerekeknél, analízisekben. Hermann célja – akár csak Freudé – hogy minél inkább a tudomány, a logika eszközeivel írja le a lelki folyamatokat. Orvos volt, a kísérleti lélektan felől érkezett a pszichoanalízishez, gondolkodását a biológia, a logika és a matematika hatja át. Minden tanulmányában érveket és ellenérveket ütköztet, törekszik arra, hogy a rendelkezésre álló tények minél szélesebb köréből vonja le – saját következtetéseit.

(Vincze Anna)