Dr. Koronkai Bertalan összegyűjtött írásai

ÚTON A TÖKÉLETESEDÉS FELÉ – DR. KORONKAI BERTALAN: TEST – LÉLEK – SZELLEM C. ÖSSZEGYŰJTÖTT ÍRÁSAIRÓL, ELŐADÁSAIRÓL

Koronkai tanár úr, akit tanítványai mesternek tisztelnek, rengeteg utat ismer, amelyek első ránézésre igen különbözőnek tűnhetnek, azonban alaposabban megismerve őket megtalálhatjuk köztük a kapcsolódási pontokat. A legfontosabb, hogy a céljaik hasonlók: az ember segítése az egészségesebb, teljesebb, igazabb életre.

„Elindultam rögös úton felfelé, / nem tudom, mikor válok emberré” – írja a költő, Thándor Márk, Úton vagyok című versében, és érezzük, ez rólunk is szól, a fejlődés még ránk fér, úton vagyunk, ami sokszor rögös, de ha nem térünk le és nem állunk meg, egyre följebb vezet. Ez az úton levés, és a rajta haladás a mi felelősségünk. A csúcsra lehet, hogy nem tudunk egyedül, csupán önerőből fölkapaszkodni, ahhoz isteni kegyelem szükséges, de addig el kell jutnunk. Vagy máshogy fogalmazva: az úton ketten haladunk, Ő és én. De ami a mi dolgunk, azt nekünk kell elvégezni.

Barangolás a pszichiátria, pszichológia, vallásfilozófia határterületein

Dr. Koronkai Bertalan pszichiáter, pszichoterapeuta, neurológus többek közt erre a személyes felelősségünkre hívja fel a figyelmünket Test – Lélek – Szellem címmel megjelent összegyűjtött írásaival és előadásaival és a hozzá tartozó, négy interjút tartalmazó DVD-vel.

A kötetben olvashatjuk két korábbi művét, a Tanítások tanítója I. és a Tanítások tanítója II. című tanulmányköteteket, amelyek a 70. és a 80. születésnapjára jelentek meg, valamint az azóta keletkezett további írásait. A három kötet azonban nem egyszerűen egymás után következik, hanem az egész tematikusan újra lett szerkesztve. A korábbi kötetekből származó írások inkább a szakmai részét (pszichiátria, pszichológia) képezik a mostaninak, az újabb írások pedig a különböző (főleg a keleti) vallások ismertetése és azok pszichológiai értelmezése, illetve felhasználási lehetőségeik a pszichoterápiás gyakorlatban. A könyv így tehát barangolás a pszichiátria, pszichológia, vallásfilozófia határterületein. Ennek a barangolásnak célja pedig nem más, mint útkeresés és útkeresésre biztatás.

Koronkai tanár úr, akit tanítványai mesternek ismernek és tisztelnek, rengeteg utat ismer (autogén tréning, meditációs tréning, pszichoanalízis, jóga, keresztény és keleti meditációk, különböző vallási hagyományok stb.), amelyek ugyan első ránézésre igen különbözőnek tűnhetnek, azonban alaposabban megismerve őket megtalálhatjuk köztük a kapcsolódási pontokat. A legfontosabb, hogy a céljaik hasonlók: az ember segítése az egészségesebb, teljesebb, igazabb életre, a bennünk rejlő istenképiség (vagy máshogy megfogalmazva: buddha-természet) kibontakoztatására, megvilágosodásra, istenkapcsolatra, istenközelségre. Felelősségünket a jól ismert ősi taoista jin-jang ábrával (hullámvonallal két részre osztott kör, egyik fele fekete, másik fele fehér, és a fekete mezőben kis fehér pötty, a fehérben pedig kis fekete pötty található) illusztrálja: ha az ábrán a sötét színű rész jelzi a sorsot, a világos a vele szemben álló emberi akaratot, akkor, amikor aktivizálódik bennünk a tökéletesedési szándék és akarat, a sors háttérbe szorul. De amint veszítünk hitünkből és lanyhul az akarat, a sors újra erőre kap, és egyre inkább átveszi az uralmat életünk felett.

Lehet-e „út” a pszichológia?

De lehet-e „út” a pszichológia, pszichoanalízis, a különböző pszichológiai technikák? – tehetjük fel kétkedve a kérdést. Vannak olyan pszichológiai irányzatok, amelyek nem redukálják a lelki folyamatokat pusztán biológiai folyamatokra, és céljuk messze túlmutat a páciens tünetmentessé tételén vagy meggyógyításán – hangsúlyozza dr. Koronkai, gondolva elsősorban Jungra, Frommra, Viktor Franklra és a transzperszonális pszichológiára.

Jung volt az első, aki megfogalmazta az emberben lévő alapvető istenszükségletet, amelynek elfojtása lelki zavarokhoz vezet. Szerinte a pszichés problémák hátterében alapvetően háromféle ok húzódhat meg: az identitás hiánya, az élet értelmének hiánya és a transzcendencia, a transzcendenciával való kapcsolat hiánya. A transzcendenciával való kapcsolatot pedig Jung szerint a Selbst teremti meg, amely egy jungi fogalom, az ember legbelső lényegét jelenti, igazi énjét, az emberben rejlő lehetőségek és képességek összességét; a keleti gondolkodás Átman (= Önvaló) fogalmával rokonítható. Ahhoz viszont, hogy a személyiség felszínén leledző tudatos én kapcsolatba tudjon kerülni a Selbst-tel, hosszú utat kell megtennie befelé. Ez egy önismereti út, amelyet Jung individuációnak nevezett, és amelynek során az ember – keresztény szóhasználattal élve – egyre inkább képes felismerni és kibontakoztatni istenképiségét.

Dr. Koronkai elsősorban talán jungiánus, azonban ez semmiképp nem jelent beszűkülést vagy merev elhatárolódást más utaktól – ahogyan maga Jung se szerette volna, ha tanításaiból dogma lesz. Így felhívja a figyelmünket Jung mellett Erich Frommra is, a humanisztikus pszichológia megalapítójára, aki a zent és a pszichoanalízist próbálta ötvözni rendszerében. Ami minket, keresztény úton járókat legelőször megfog Fromm világából, az a szeretet kitüntetett szerepe, amely szintén jelzi, hogy nézete szerint az ember messze több mint biológiai lény biológiai szükségletekkel, biológiai célokkal. Fromm szerint létezni annyi, mint szeretni. Létezésünk és szeretetünk minél tökéletesebb magvalósulása érdekében pedig befelé kell fordulnunk, önmagunk keresésére indulni; ugyanakkor azonban azt is mondja, hogy nem ismerhetjük és nem találhatjuk meg magunkat csak a másokkal való kapcsolatainkban. A nevéhez köthető humanisztikus pszichoanalízisben pedig nagy hangsúlyt kap a terapeuta és a kliens kapcsolata, amely egy kölcsönös megértésen alapuló szeretetkapcsolat kell hogy legyen. Kölcsönös, mert a terapeuta is gazdagodik a klienssel való kapcsolatában: minden egyes új találkozás lehetőség arra, hogy rácsodálkozzon az embervolt mélységeire.

Viktor Frankl az ember fejlődéséhez, úton való megrekedtségének feloldásához alapvetőnek tartotta az élet értelmének kérdését, a kérdés felvetését és a válasz keresését. Ez összecseng a jungi gondolattal, miszerint a lelki zavarok, az úton való elakadás egyik oka lehet az élet értelmének hiánya. Frankl, Junghoz hasonlóan szintén azt gondolta, hogy emberi mivoltunkhoz alapvetően hozzátartozik a hit. Végül a transzperszonális pszichológiával kell kiegészítenünk a sort, hiszen annak középpontjában az embernek az individuumon túlmutató spirituális igényei állnak.

Az intellektuális ismeret önmagában nem elegendő

A pszichológia kínálta utak mellett dr. Koronkai behatóan foglalkozott a különböző vallások adta utakkal, hisz azok, különösen a misztikus tanításaik és gyakorlataik, szoros kapcsolatot mutatnak egymással, és azon túl a jungi pszichológia elgondolásaival és a különböző pszichológiai technikákkal. Szembetűnő volt a könyv tanulmányait olvasva valamiféle laza erőlködésmentesség szükségessége, másrészt hogy bármely útra tekintünk, az intellektuális ismeret önmagában nem elegendő, nem visz előre: az úton menni kell, nem csupán tudni róla. Így az erőlködésmentességre példa, hogy a taoizmusban meg kell tanulni nem törekedni, csupán hagyni, hogy a dolgok megtörténjenek. Ugyanígy a zen íjászatban is fontos a cél elengedése. Mert amíg az ember győzni akar, addig önös érdek vezérli – és addig nem is érhet célba. Ennek párhuzamát megtaláljuk nálunk Eckhart mester paradox tanításában, aki szerint az Istenhez vezető úton el kell jutni az üresség ama szintjére, amikor az emberben már istenvágy sincs. A különböző pszichoterápiás utakra szintén jellemző, hogy a haladást nem lehet kikényszeríteni, türelemmel kell fogadni, hogy az ember úgy halad, ahogy.

Abban pedig tökéletesen egyetértenek a különböző vallási tradíciók és a pszichológiai utak, hogy a személyiség fejlődése nem következik be attól, hogy az ember olvas ezekről az utakról, és megérti az olvasottakat. Az ismeret nem egyenlő a tapasztalattal, és előre csak a tapasztalat visz. A pszichoanalízisben a személyes tapasztalatban szerzett ismeret az, ami lassú változást indít el, majd szemléletváltást eredményez. A buddhista tanok ismerete, racionális elfogadása sem helyettesíti az átélést, és a zen útján szerzett tapasztalatok sem adhatók át, hisz a kimondhatatlan Valóságról szerzett tapasztalatokról a beszéd csak töredékesen szólhat. Azaz elengedhetetlen a személyes átélés és ismeret. Ugyanígy, akár a keresztény, akár a keleti meditációk tapasztalata sem szavakba önthető, épp ezért a benne szerzett élmény nem azonos a róla való verbális tudással.

Sokan keresték már a párhuzamokat és a kapcsolatteremtés lehetőségeit a különböző vallási utak közt. Arról már ejtettünk szót, hogy Fromm ötvözi a pszichoanalízist és a zen-buddhizmust. A zen és a kereszténység kapcsolatát kereste és élte meg Enomiya Lassalle jezsuita szerzetes és zen mester, valamint Thomas Merton trappista szerzetes. A japán pszichiátria pedig beépíti a rádzsa-jóga és a zen-buddhizmus gyakorlatait, amely rokonságot mutat Loyolai Szent Ignác spirituális gyakorlataival. A keresztény meditációból sokat merít az orvosi célú meditációs tréning, az autogén tréning pedig építkezik többek közt alapfokú jógagyakorlatokból. Hazánkban Gyökössy Endre református lelkészt és pszichológust említhetjük, aki abban bízott, hogy Jung nyomán a teológia mélyteológiává válik, és szorgalmazta a pszichológusok és teológusok közti párbeszédet. Tehát a különböző vallások gyakorlatai és a pszichoterápiás gyakorlatok egymást kölcsönösen gazdagítják, megtermékenyítik.

Elméleti szinten pedig a japán Inoue Tecudzsiro megpróbálta szintézisbe hozni a konfucianizmust, sintoizmust, buddhizmust, a német klasszikus filozófiát és az empiriokriticizmust. A szintén japán Nisida Kitaro pedig a zen-buddhizmus tanítását próbálta megvilágítani nyugati filozófiai fogalmakkal. Nálunk Schopenhauer és Nietzsche írásaiban figyelhető meg leginkább buddhista hatás.

Nem öncélú kiteljesedés

Visszatérve a személyiség kiteljesedésére, amely a vallások és a pszichológia közös célja, fontos hangsúlyozni, hogy ez a kiteljesedés nem öncélú. Nem üres tökéletesség vagy annak megközelítése, hanem a szeretetben való növekedés. Azaz a cél nem önmagam vagyok, hanem a körülöttem lévők. Ez a mahajána buddhizmusban fogalmazódik meg talán legszebben, ahol az ember, aki elérte a tökéletességet, nem lép ki az újjászületések körforgásából, pedig megtehetné, hanem mindaddig visszatér az emberek közé, amíg egy ember is van, aki még szenved, aki még nem ért tökéletesedési útjának végére.

Nehéz a 90. esztendejét nemrég betöltött dr. Koronkai Bertalan gazdag és tartalmas, szerteágazó életét és életművét összefoglalni egy könyvismertető keretei között, akárcsak vázlatosan is. De akihez eljut a kötet, és veszi a fáradságot, hogy elolvassa írásainak és előadásainak most kiadott gyűjteményét, és megnézze a DVD-n a vele készült interjúkat, sokat megtudhat a pszichológia és a vallások kapcsolatáról, az ember céljáról és feladatáról, és ha szerencséje van, ellenállhatatlan indíttatást érez, hogy elinduljon valamelyik úton – a tökéletesedés felé, azaz Isten felé.

Varga Tímea / talita.hu

Dr. Koronkai Bertalan Test - Lélek - Szellem című életmű kötetének bemutatója (videó)