Sorozatunkban (Sigmund Freud írásai) Sigmund Freud minden lényeges művét elérhetővé tesszük irkafűzött különlenyomat formájában.

Jelen kötet a két legfontosabb írást tartalmazza a témából:

• Önéletrajz (1925)
• A pszichoanalitikai mozgalom története (1914)

Részlet az utószóból:
A pszichoanalitikus mozgalom története: különböző iskolák csatározásainak története is. Így volt ez már a mester életében, s változó felállásban így van most is. Hadd utaljak itt csak a legismertebbre, mely Anna Freud köre és a Melanie Klein nevével fémjelzett angolszász iskola között dúlt. De mi ez ahhoz a viharhoz képest, amely akkor tör ki, amikor Freud életének egy-egy „titkos” dokumentuma nyilvánosságra kerül! A kötet első tanulmánya 1925-ben íródott, így leginkább alkalmas arra, hogy a pszichoanalízis akkor már több évtizedes fejlődéséről áttekintést adjon. Freud a második részben a neurotikus megbetegedések eredetéről értekezik. Ismerteti a pszichoanalízis ezzel kapcsolatos elképzeléseit, ezek fejlődését. Betegei kezelése során arra a meggyőződésre jutott, hogy a neurózisok hátterében mindig kora gyermekkori szexuális trauma áll. Valódi szexuális erőszakról van ezekben az esetekben szó, amit a gyermek semmilyen módon nem kíván, és nem is vesz részt benne. Az esemény mindig kegyetlen és erőszakos, hatása egy egész életre szóló. Maga a trauma éppen elviselhetetlen ereje miatt „elfelejtődik”, azaz elfojtás alá kerül. Csak évek múlva, a neurózis tüneteinek „álruhájában” jelentkezik. A csábító általában idősebb családtag: apa, nagybácsi, egyéb rokon. Tapasztalatairól Freud 1896-ban, Bécsben számolt be A hisztéria eredetéről címmel tartott előadásában. A csábításelmélet a maga idejében elképzelhetően nagy felháborodást váltott ki. Hogy is ne – itt van valaki, aki azt állítja, hogy tisztes polgári családokban az erőszakos incesztus mindennapos, atyák és nagybácsik rendre megrontják a gondjaikra bízott kislányokat! Nem elég botrány, hogy az „ártatlan” csecsemőről kiderült, bonyolult nemi működések irányítják életét? A csábításelméletet később (1897-ben) Freud visszavonta. Erre a visszavonásra az Önéletrajzban csak egy rövid utalást találunk, szinte elrejtve a többi mondandó között, mint aminek sem pro, sem kontra különösebb jelentősége nem volt és nincs is sem a pszichoanalízis, sem Freud szempontjából. Egyszerű tévedés – írja a mester –, maga sem érti, hogyan történhetett, de elhitte nőbetegeinek, hogy mindaz, amit mondanak neki, igaz. Később azonban szerencsére rájött, hogy a szexuális elcsábíttatások a valóságban nem történtek meg, csupán fantáziájuk termékei. A pszichoanalízis a továbbiakban erre épült. A hangsúly a külső világ realitásával szemben a lelki realitásra tolódott. Erre épült minden életrajz, minden Freuddal foglalkozó monográfia is. Az egységes álláspontot azonban valami megzavarta. Mivel ez a zavar Ferenczi Sándor nevéhez kötődik, különösen érdekes számunkra. Köztudott, hogy Ferenczit szoros barátság kötötte mesteréhez, kapcsolatuk kölcsönös nagyrabecsülésen, egymás munkásságának elismerésén alapult. A kötetben található az a megjegyzés is, melyet Freud a pszichoanalitikus mozgalom helyzetét elemezve tesz: Magyarországon ugyan csak az egy Ferenczi dolgozik, de önmagában felér egy egész egyesülettel. A Fliess-szel való szakítás után több mint húsz évig Ferenczi Sándor volt Freud legközelebbi barátja. Ez a barátság akkor jutott válságba, amikor Ferenczi olyan tapasztalatokról számolt be, melyekből nyilvánvaló volt, hogy a neurotikus megbetegedések mögött igenis valódi, megtörtént szexuális támadások vannak. Erről tartotta híres előadását 1932-ben, Nyelvzavar felnőttek és gyermekek között címmel. Ettől kezdve kapcsolatuk egyre inkább elhidegült. Rossz nyelvek szerint Ferenczit csak korai halála mentette meg attól, hogy kizárják a Pszichoanalitikus Egyesületből.